A kalcium részt vesz a sejtfolyamatok szabályozásában, a hormonképződésben, az izom-ingerület átvitelben, így az akaratlagos és sima izmok összehúzódásában és a véralvadási folyamatokban is.

60 db-os kapszula; WTN termék az izom- és csontrendszer támogatásához.

A kalcium az emberi szervezetben legnagyobb mennyiségben előforduló ásványi anyag. Testtömegünk közel 1.5%-át a kalcium alkotja: körülbelül 98%-ban a csontokban, fogakban található meg és mindössze 1-2 %-ban van jelen a lágyszövetekben, sejtközötti területekben és a vérben. A kalcium szükséglet függ az életkortól, fizikai aktivitástól, az egészségügyi állapottól és életmódbeli szokásoktól. A szervezet optimális kalcium ellátottsága függ a bélrendszer állapotától és az emésztőrendszer megfelelően összehangolt működésétől is.

A táplálékból vagy étrend-kiegészítőkből származó kalcium egy része bekerül a tápcsatornába, a bélből felszívódik, majd ennek a mennyiségnek mintegy fele az epével és a bélnedvekkel ürül, tehát a bevitt kalciumnak csupán 20%-a kerül a véráramba. Ugyan így nagyon szoros kapcsolat áll fenn a vese működés és a csontrendszer között. A megfelelő veseműködés feltétele a kalcium homeosztázis (belső környezetállandóság) fenntartásának.

Nagy valószínűséggel nincs szükséged kalciumra, hiszen nagyon sokszor a kalciumhiány D-vitaminhiányra utal!

Egyre több olyan adat áll rendelkezésünkre, amely azt mutatja, hogy nem volna szükségszerű csontritkulás vagy csontanyagcserét érintő problémák esetén azonnal a kalciumpótlást bevetni. Számos esetben negatív hatással lehet a csontsűrűség alakulására az önállóan, nagy dózisban alkalmazott kalcium kiegészítés. A kalcium ilyen jellegű kiegészítése fokozhatja a szív- és érrendszeri megbetegedések rizikóját is. Megfelelő mennyiségű és minőségű (transz) K2-vitamin hiányában, a kalcium a csontok helyett a lágy részekbe, szövetekbe rakódhat le, így például az erek falára. A másik jelentős probléma, hogy a kalciumpótlásra szánt étrend kiegészítők, pezsgőtabletták jelentős része vízben nehezen oldódó szervesnek mondott, de valójában szervetlen ásványianyag komplexet tartalmaz – például kalcium karbonát -, amelyek felszívódási hatékonysága vitatható.

A szervezet kalcium szükségletét a legjobb volna táplálékkal, élelmiszerekből fedezni, ehhez pedig tudatosságra és változatosságra van szükség, kiváltképp akkor, ha valamilyen oknál fogva (egyes táplálkozási irányzatok, fiziológiás eltérések, krónikus betegségek, táplálék allergiák, intoleranciák, stb.) nem tudjuk a kalcium bevitelt biztosítani.

Kíváncsi vagy melyek a magas kalcium tartalmú ételek/italok a reklámokban szereplő tejtermékek mellett? Halak, amelyeknek elfogyasztjuk a gerincét (pl. szardínia), mák, diófélék, olajosmagvak (pl.: dió, mandula, szezámmag). Spenót, mángold, keresztesvirágúak, zabpehely, rostdús gabonafélék. Ásványvíz - 150 mg feletti kalcium tartalmú ásványvizek, tejhelyettesítő italok, növényi tejek – jelentős részük kalciummal dúsított. Mindemellett, fontos megjegyezni, hogy az egyes ételek, élelmiszerek kalcium tartalma nem jelenti feltétlenül azt, hogy az a mennyiség valóban fel is szívódik a bélrendszeren keresztül.

A piacon a legtöbb kalcium tartalmú termékben az ásványianyag szervetlen CaCO3 (karbonát) formában van jelen. Ezt a molekulaformát különböző néven, különböző jelzőkkel ellátva árusítják, például: „osztrigakagylóból”, „tengeri kalcium”, „korall kalcium”, „Aquamin”. Az állításokkal ellentétben ez nem SZERVES forma, így, ha valakinek fiziológiás okokból vagy bélrendszeri gyulladás, esetleg fekély, stb következtében nem termelődik megfelelő mennyiségű gyomorsava, akkor nem biztos, hogy hasznosulni fog a termék. Célszerű olyan formát keresni, amelyben a kalcium ún. kelátkötésben van, ezek könnyebben és gyorsabban képesek felszívódni, ezáltal hasznosulni: glicinát, citrát, malát. Kiemelendő, hogy érzékenyebb gyomrúak óvatosan bánjanak a citrátot tartalmazó kalcium étrendkiegészítőkkel, a glicinát és malát formák azonban – jellemzően - nem okoznak emésztőrendszeri problémákat.

Mennyi kalciumra van szükségünk? A hivatalos ajánlások jelentős részében a napi átlag kalciumszükségletet 800-1000 mg között határozzák meg felnőttek számára. Várandósság alatt a kalciumszükséglet megnövekszik, így a kismamák és szoptató anyukák számára 1200 mg az ajánlott beviteli érték. A WHO javaslata szerint, azokon a területeken, ahol a statisztikai eredmények alapján magas a csonttörések száma, a minimum kalcium beviteli szükséglet 400-500 mg. Az eltérő véleményekből adódóan talán érdemesebb volna azt megfogalmazni, hogy mi a minimum érték, amelynek bevitelével csökkenthető a csonttörések száma és a kalcium hiányból adódó problémák megjelenésének esélye.

A WHO ajánlása szerint a várandósság alatt a pre-eclampsia/terhességi toxémia/terhességi magas vérnyomás elkerülése érdekében, javasolt lehet a 1,5-2 g kalcium bevitel is.

A Bostoni Harvard egyetem táplálkozástudományi karáért felelős orvos-, táplálkozástudományi szakember javaslata alapján 500-700 mg közötti napi bevitellel fedezhető a szükséglet. Ennél magasabb dózis a szervezetben nehezen tudna felszívódni és hasznosulni. A WHO hivatalos álláspontját megerősítve kifejtette azt is, hogy országonként eltérő lehet a napi beviteli értékre vonatkozó ajánlás és természetesen függ az egyéni tényezőktől, alkalmazott gyógyszeres kezeléstől, egyéb étrend-kiegészítőktől és állapotoktól.

Miben előremutató a WTN terméke? A WTN új kalcium étrend-kiegészítője szerves, könnyen hasznosuló, teljesen elreagáltatott kalcium-glicinátot és kalcium malátot tartalmaz. Egyes tanulmányok szerint a malát az egyik olyan Ca forma, amely nem támogatja, sőt megakadályozhatja a vesekőképződést. A glicinát és a malát forma előnye, hogy érzékeny bélrendszer esetén is alkalmazhatóak, valamint kevés gyomorsav esetén is nagyon jó a hasznosulásuk. Tartósítószer-mentes termék!

WTN Kalcium komplex használati javaslat: ajánlott mennyiség: naponta 1-2 kapszula. Lehetőség szerint étkezéstől és egyéb étrend-kiegészítők szedésétől időben elkülönítve alkalmazd.

Figyelmeztetés: az étrend-kiegészítő fogyasztása nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos, vegyes étrendet és az egészséges életmódot. Az ajánlott napi mennyiséget ne lépd túl. A készítményt tartsd gyermekektől elzárva, száraz, hűvös, sötét helyen. Ha bármely termékösszetevőre allergiás, túlérzékeny vagy, ne használd a terméket!

Szedhetem-e/használhatom-e folyamatosan a termékeket, vagy tartsak szünetet? Minden termék esetében javasolt a kúraszerű alkalmazás. A legtöbb esetben 2-3 hónapos használatot majd 1 hónap szünetet javaslunk, ha a kezelőorvos vagy természetgyógyász nem javasolta másképpen. Időnként fontos visszaellenőriztetni vérvizsgálattal, hogy jelenleg milyen a vitamin/hormon/ásványianyag, stb szintünk.

Javasolt rendszeresen 3-4, de legkésőbb 6 havonta megnézetni az értékeket. Amennyiben az eredmények azt mutatják, a kezelőorvosunk vagy természetgyógyászunk is azt javasolja és mi magunk is azt érezzük, hogy jól vagyunk, el lehet hagyni a termékeket. Amennyiben azt látjuk és érezzük, hogy még van létjogosultsága a termékek használatának, mindenképpen folytassuk tovább.

Összetevők: kalcium-biszglicinát, kalcium-malát, zselatin (kapszula), rizskivonat, L-leucin (aminosav).

Aktív összetevők 1 kapszulában: kalcium (teljesen elreagáltatott kalcium-biszglicinátból és kalcium-malátból): 150 mg.

Wtn termékek »
Wtn termékek »

Címkék:

wtn