Hatóanyagai hozzájárulhatnak a testtömeg csökkentő étrend eredményességéhez. Megfelelő étrend és testmozgás biztosításával segíthet az egészséges testzsír összetétel fenntartásában.

100 db-os kapszula; Vita Crystal termék fogyókúrázáshoz.

Az egyik történet szerint a kávé élénkítő hatását egy Káldi nevű etióp pásztor fedezte fel Kr. e. 300-ban, aki észrevette, hogy ha a kecskéi a piros bogyókat legelészik, sokkal élénkebbek lesznek. Ezt elmondta a közelben élő szerzeteseknek, akik rájöttek arra, hogy ha a magokat megpörkölik, ízletes italt készíthetnek. 1000 körül Avicenna a középkori muszlim gondolkodás egyik legnagyobb alakja is gyógyszerként használta a kávét. A 16. század első évtizedeiben már Szíria és Egyiptom lakói is ismerték. Isztambulban az első kávéházak az 1550-es években nyíltak, és számuk gyorsan nőtt. Európába a 17. században érkezett meg a kávézás szokása. Az első európai kávéház 1624-ben Velencében nyílt meg La Bottega del Caffé néven.

A zöld kávéban található koffein nem ugyanúgy hat, mint a fekete kávéban lévő, az előbbi ugyanis lassabban, de hosszabb időre fejti ki hatását, és a hagyományos eljárással szemben nem pörkölik meg, ezért tartalmazza azokat az anyagokat (polifenolokat) is, amelyek fokozottan támogatják az immunrendszert, védik a sejteket a káros hatásoktól. Klorogénsav: a zöld kávé egyik fő összetevője a klorogénsav, melynek zsírégető, éhségérzet csökkentő és antioxidáns hatásai is ismertek. A klorogénsav hatékonyan csökkenti a vércukorszintet, mivel képes csökkenteni a vékonybélben a glükóz felszívódását. Tanulmányok, kutatások: 10, 5% testsúlycsökkenés: Joe Vinson és munkatársai 16 ember bevonásával készítettek tanulmányt Indiában, de korábban hasonló vizsgálatokat folytattak Franciaországban és Japánban. 22-26 év közötti túlsúlyos, illetve elhízott ember vett részt a vizsgálatban. A napi egy-két adag zöld kávét ivó résztvevők testsúlya a követés hat hete alatt átlagosan 10, 5%-kal csökkent, míg testzsírjuk mennyisége 16%-kal. Zsigeri zsírok fogyása: 2006-os kutatás: Hiroshi Shimoda, Emi Seki, Michio Aitani. Egereket tápláltak standard zöld kávébab kivonatot tartalmazó diétával, és ennek fő összetevőivel, nevezetesen koffeinnel és klorogénsavval 14 napig. A kutatók úgy találták, hogy a zöld kávébab kivonat csökkentette a viscerális, azaz zsigeri zsír mennyiségét és a testtömeget, míg az ételfogyasztás nem változott. Kisebb diabétesz kockázat: a klorogénsav legyőzi a felesleges cukrot. A tekintélyes szaklap, a The Lancet 2002-ben tette közzé népesség vizsgálatát, amelyet 17000 emberen végzett. A kutatók azt állapították meg, 50%-kal kisebb diabétesz kockázattal számolhatnak azoknak, akik naponta 7 csésze kávét isznak meg, azokhoz képest, akik csak kettőt. Más kísérleti eredmények: a klorogénsav kedvezően hat a májsejtek működését fokozó gének tevékenységére, és az adiponectin nevű hormon szintjét növeli, ami az inzulinérzékenységet segíti elő, gyulladáscsökkentő, diabétesz-megelőző és anti-atherogenic hatást fejt ki. Csökkenti a koleszterinszintet, a trigliceridszintet és a vérnyomást. Probléma: naponta 7 csésze kávét meginni a legtöbb ember számára kivitelezhetetlen. Ez arra a ösztönözte a kutatókat, hogy derítsék ki, milyen cukorszint csökkentő anyagokat tartalmaz a kávé. A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a kávé klorogénsav tartalma felelős elsősorban a glukóz csökkentő hatásért. Lenyűgözően meggyőző adatok: japán kutatók egy csoportja 43%-os vércukorszint esést regisztrált, miután zöldkávébab-kivonatot adtak be egereknek egy kiadós evés után. Egy klinikai kísérletben 2011-ben a kutatók 50% klorogénsavat tartalmazó standardizált zöldkávébab-kivonat különböző dózisait adták be 56 személynek. Azután 100 g glukózt adtak nekik egy glukóz-terheléses vizsgálatban. A kísérletben a vércukorszintek annál nagyobb mértékben estek vissza, minél nagyobb mennyiségű zöldkávébab-kivonat adagot kaptak a kísérleti alanyok, 100 mg-tól egészen 400 mg-ig. A 400 mg-os adagnál 32%-os csökkenés következett be a vércukorszintben - két órával a glukózbevitel után. Ez azt jelenti, hogy ha Önnek az étkezés után veszélyesen magas - 8. 9 mmol/l a vércukorszintje, a zöldkávébab kivonat 6 mmol/l-re csökkenti azt. Erős antioxidáns tulajdonság: a zöld kávé már jól ismert hatásai mellett, magas polifenol tartalmának köszönhetően, antioxidáns tulajdonsággal is rendelkezik. A zöld kávé a feketekávéval ellentétben nem pörkölt, égetett formában kerül a fogyasztóhoz, így megőrzi magas polifenol és antioxidáns tartalmát. Összetevők: zöld kávé őrlemény, zselatin (kapszula borítása). Nettó tömeg: 65 g (100 x 650 mg).

Vita Crystal termékek »
Vita Crystal termékek »

Címkék:

vita crystal