Ezt a briliáns összetételű, natúr arckrémet rendszeresen alkalmazva a bőröd csodálatosan puha, elképesztően sima és maximálisan hidratált lesz.

50 ml-es hidratáló arckrém; MediNatural termék arcápoláshoz.

Prémium hatóanyagai mélyen felszívódnak a bőr alsóbb rétegeibe is, hogy még célzottabban fejtsék ki kedvező hatásukat. A leginkább szem előtt lévő felület az arcbőrünk. Amellett, hogy az emberi kapcsolatok során nagy figyelmet kap az arcunk, hiszen ezzel is kommunikálunk, ezt a bőrfelületet éri a legtöbb külső behatás is. A testünk többi részét befedjük az éghajlatnak megfelelő ruházattal, de az arcunk nagy része egész évben ki van téve az időjárás viszontagságainak.

Bőrünk öregedése egy nagyon összetett, komplex folyamat, melynek során a bőr folyamatosan veszít feszességéből, hidratáltságából és regeneráló képességéből. Ezek egy része késleltethető, szinten tartható vagy kellő időben visszafordítható. Vannak olyan folyamatok is, amelyek a bőr felépítésében okozhatnak maradandó változásokat, aminek következtében idővel megjelennek a mimikai és a degenerációs ráncok.

Ennek megakadályozására a kozmetikai ipar a folyamatos kutatásoknak köszönhetően mindig újabb és hatásosabb anyagokra lel, amit alkalmazhatunk a kozmetikumok gyártása során. Tehát a kezünkbe adják a megoldást, hogy arcbőrünk szépségét, egészséges felépítését, hidratáltságát, ragyogását minél tovább meg tudjuk őrizni.

A Hyaluron 3 + Ceramid hidratáló arckrém a száraz bőr igényeit előtérbe helyezve száll szembe az öregedés jeleivel. Prémium hatóanyagai megfelelően táplálják a bőrfelszínt, valamint mélyen felszívódnak a bőr alsóbb rétegeibe is, hogy még célzottabban fejtsék ki kedvező hatásukat. Ebben az arckrémben minden hatóanyag a hidratáltság megtartását, a nedvesség pótlását szolgálja, így biztosítva, hogy bőröd minél tovább megőrizze fiatalos megjelenését és egészséges működését. Válaszd a MediNatural Hyaluron 3 + Ceramid hidratáló arckrémét, ha hadat üzennél az időnek, és nyerni is akarsz a harcban!

A Hyaluron 3 + Ceramid hidratáló arckrém főbb hatóanyagai, amelyek biztosítják, hogy a bőr sima, feszes és hidratált legyen:

Ceramid (Ceramide NG, Ceramide NP): A Ceramid a lipidek vagyis a zsírok csoportjába tartozik, és védi a bőrt a kiszáradástól. Az egészséges bőrfelszín összetételének több mint az ötven százalékét teszi ki, de a káros külső behatások következtében és az életkor előrehaladtával mennyisége lecsökkenhet. A ceramid védőréteget képez a bőr felületén, így segít támogatni a bőr szerkezetének és nedvességtartalmának megőrzését és megakadályozza a kórokozók bőrbe jutását.

Argán olaj (Argania Spinosa Kernel Oil): Az argán olaj a világ egyik legértékesebb olaja, telítetlen zsírsavakat és magas koncentrációban E-vitaminokat tartalmaz. Normalizálja a bőr természetes faggyútermelését, erősíti a bőr védő-köpenyét, Támogatja a káros külső hatások által okozott sérülések, bőrirritációk helyreállítását.

Shea vaj (Butyrospermum Parkii Butter): Számos kutatás is alátámasztotta, hogy a shea vaj egy univerzális, különleges bőrpuhító alapanyag. Csökkenti az öregedés látható jeleit, minden bőrtípusra ajánlott, ráadásul tetőtől talpig alkalmazható, a sarokpuhítástól kezdve a testápoláson keresztül az arcápolásig. A különösen érzékeny és száraz bőr csodafegyvere, hiszen krémes, lágy textúrája simábbá, puhábbá és rugalmasabbá varázsolja a bőrt. Még pattanás, napégés és a bőr egyéb sérülései esetén is bevetheted, a sápadt arcbőrt csodálatosan ragyogóvá és üdévé teszi. Az érett, feszességét vesztett bőr ránctalanítására, feszesítésére is hatékony megoldást nyújt.

Hialuronsav (Sodium hyaluronate): Intenzíven hidratáló, Anti-aging kozmetikai hatóanyag. Természetes összetevője a kötőszövetnek, vonzza és megtartja a vizet a bőrben, mélyrétegi hidratáló. Fokozza a rugalmasságért felelős bőrrétegek szerkezetét stabilizáló enzimek termelődését.

Milyen bőrtípusra ajánljuk? Száraz, feszességét vesztett, érzékeny.

Miért különlegesen hatékony a Hyaluron 3 + Ceramid hidratáló arckrém?

A hialuronsav a bőr kötőszövetében természetes módon megtalálható molekula, ami a bőr rugalmasságának, feszességének és hidratáltságának megtartásáért felelős. Az idő múlásával azonban a szervezet egyre kevesebbet termel belőle. Jó hír viszont, hogy a hialuront külsőleg is be tudjuk juttatni a bőr táplálása érdekében, és rendkívüli tulajdonságai miatt a 21. században a szépségipar sztár-alapanyagává lépett elő.

Saját tömege ezerszeresének megfelelő vizet képes megkötni, így a leghatékonyabb hidratáló anyag, amit az összes MediNatural hidratáló krém tartalmaz. A hialuron molekula ismétlődő egységekből áll, ezért különböző molekulaméretű hialuronok léteznek. A nagy molekulasúlyú változatok rendelkeznek a legnagyobb vízmegkötő képességgel, viszont a kis molekulasúlyúak szívódnak fel a legkönnyebben. Sőt a szépségipar szakemberei már a hialuron elővegyületeit is előszeretettel alkalmazzák a kozmetikumok előállításánál, mert ezek serkentik a bőr saját hialuronsav termelését. A MediNatural Hyaluron 3 + Ceramid hidratáló arckrémbe három különböző molekulaméretű hialuronsavat is tettünk, a lehető leghatékonyabb hidratálás érdekében.

Hogyan használd?

A reggeli és esti arctisztítás után közvetlenül vagy arcpermet/szérum felvitelét követően fél/egy pumpányi mennyiséget masszírozz finoman a bőrbe. Tapasztald ki, hogy mennyi szívódik fel könnyen. Az arc, a nyak és a dekoltázs területén is alkalmazhatod. Éjszakai krémnek is kiváló, napközben is bármikor használhatod, amikor száraznak érzed a bőrödet. Naponta kétszer 1-1 pumpányi mennyiséget használva, az 50 ml krém körülbelül 2 hónapig elegendő.

Összetevők/Ingredients: Aqua, Butyrospermum Parkii Butter, Polyglyceryl-3 Dicitrate/ Stearate, Glycine Soja Seed Extract, Argania Spinosa Kernel Oil, Stearic Acid, Glycerin, Propanediol, Betaine, Phenethyl Alcohol, Caprylyl Glycol, Sodium Hyaluronate, Tocopheryl Acetate, Parfum, Xanthan Gum, Lactic Acid, Ceramide NG, Ceramide NPTárolás: szobahőmérsékleten, száraz helyen, fénytől védve.

Medinatural termékek »
Medinatural termékek »

Címkék:

medinatural